Share:

Radio

Klubradio A Klubrádió Magyarország egyetlen "talk and news", azaz vélemény és hír rádiójaként 2001. december 10-én szólalt meg először Budapesten és annak 70-80 km-es körzetében az FM 95.3-as frekvencián.

Hallgatói tábora döntően a 20-65 év közötti, felsőfokú végzettséggel, átlagos vagy afeletti jövedelemmel rendelkező, közép- és felsővezető döntéshozókból tevődik össze. Jelen pillanatban kb. 5 - 5,2 millió potenciális hallgatóról számolhatunk be, napi 133 ezer fős fix hallgatói közönséggel rendelkezünk. A Klubrádió adása 2007. december 1-től már az ország több mint 50%-án 11 önálló frekvencián, valamint az Interneten keresztül is hallgatható.

A Klubrádió hallgatói tábora kialakult hír- és véleményigénnyel rendelkezik, naprakész és információéhes. A m?sorok törekszenek az objektivitásra és a pártatlanságra. A rádió fontosnak tartja, hogy mind hírben, mind véleményben, a témát képviselők minél szélesebb körét szólaltassa meg. A Klubrádió egyik leglényegesebb jellemzője az interaktivitás. A m?sorvezetők és szakértők mellett a hallgatói hozzászólások teszik teljessé a rádió m?sorait. A rádió számára a legfontosabb a hallgató véleménye.

A m?sorstruktúra kialakításakor kiemelten a hallgatók igényei kerültek figyelembe véve. A célcsoportnak olyan m?sorokat, híreket, véleményeket sugároz a rádió, amelyekkel az információk iránt érdeklődő hallgató a politika, a gazdaság, a kultúra, a sport, a közlekedés és az időjárás területén széles kör? gyors, pontos tájékoztatást kap.

Az információ-szolgáltatás mellett a tematikus m?sorstruktúrában kiemelt szerepet kapnak a magazin- és az interaktív "vélemény-m?sorok". A magazinm?sorok elsősorban olyan témákat dolgoznak fel, amelyek a kérdéssel foglalkozó hallgatók számára kiemelten fontos információkat tartalmaznak (környezetvédelem, gazdaság, utazás, ingatlan, stb.). Az úgynevezett "vélemény-m?sorok" adott aktuális témákat, illetve a szakértők bevonása mellett a hallgatók véleményét mutatják be. E m?sorok célja a tájékoztatás, és a vélemények széles kör? bemutatása, amelyben központi szerep jut a hallgatónak.

Helyi tudomànyos szakértő

Energia Klub Energia Klub. Célunk az európai és a magyar energiapolitika fenntartható pályára állítása; a takarékos és hatékony energiagazdálkodás valamint a klímatudatos és egyben fenntartható energiarendszerek kialakításának elősegítése. Ennek érdekében részt veszünk magyar energia- és éghajlat-politikai döntések előkészítésében, javaslatainkkal segítjük a kapcsolódó jogszabályalkotás folyamatát. Szakmai tanácsadást és információkat kínálunk és m?ködő, alternatív megoldásokat mutatunk modellprojektjeinken keresztül a lakosság és az önkormányzatok számára. Az Energia Klub saját kutatásaival, elemzésekkel, szakmai kiadványokkal, képzéssel és oktatással, valamint kommunikációs tanácsadással segíti a fenti célokat. Az Energia Klub 1990 alakult, kiemelten közhasznú, non profit szervezet.